2015. március 19., csütörtök
2015. március 2., hétfő
Az önző hazugság
Nem biztos, hogy fenntartások nélkül kell hinni az ember kimondott szavaiban, csak azért, mert hinni szeretne az ember neki.
De komolyan, a mai örök kételkedő világban miért pont két ember ne hazudna egymásnak? Miért lenne másként? De emberek, tényleg nézzetek körbe, nézzetek magatokba. Volt-e már valaha olyan, hogy valóban képesek voltatok a másik oldalába belegondolni magatokat? És képesek vagytok-e az az oldalt elfogadni, megérteni?
Személy szerint én is követtem olyasmit, ami más embereket bántott, vagy fájt nekik és nem csak fizikailag, főleg nem fizikailag. DE én mindig végig gondoltam, hogy ez bizony nekik fájni fog, hibáztatni fognak, én leszek a szemükben a szar,szemét és a többi, ennél százszor cifrább bókokkal is illetek. Tudtam, hogy mi fog következni, vállaltam is érte a felelősséget, sőt igyekeztem elvinni maximálisan a balhét, főleg ha másik fél esetleg érzelmileg kompromitált volt az irányomba. Szoktam mondani, hogy vastag a bőr képemen és nehéz is megsérteni és mivel vállalom a cselekményeim következményeit, így ezt is. Fárasztó? Nehéz? Megterhelő? Igen, sokszor letenném ezt a lantot is, hagynám az egészet a fenébe, aztán szenvedjen ahogy akar. A sértettek szerint így is teszek, de azt nem gondolja végig egyik sem, hogy pl.: az összes sérelmük, sirámuk, vélt vagy valós bánatuk végighallgattam, ott voltam, segítettem, cserébe kb semmit nem kértem soha, vagy semmi olyat, amit nem kaptak kamatostól vissza. Mondhatja most a kedves olvasó, hogy ez baromság, de erre csak annyit mondok, gondold nyugodtan végig, hogy te mennyit raksz egy-egy kapcsolatba és mit kapsz a másiktól vissza.
S mégis miköze ennek a hazugsághoz? Hányszor hazudtad, hogy nem ért, nem szeret, nem akar, te nem voltál neki elég jó? Pedig ez nem ezen múlik, egyszerűen van, hogy a másik embert más hova húzza szíve, a lelke, a vágyai... Az ember már csak ilyen, egyszerű ösztönlény, néhány kivételtől eltekintve, de ők többet szívnak ebben az életben
De komolyan, a mai örök kételkedő világban miért pont két ember ne hazudna egymásnak? Miért lenne másként? De emberek, tényleg nézzetek körbe, nézzetek magatokba. Volt-e már valaha olyan, hogy valóban képesek voltatok a másik oldalába belegondolni magatokat? És képesek vagytok-e az az oldalt elfogadni, megérteni?
Személy szerint én is követtem olyasmit, ami más embereket bántott, vagy fájt nekik és nem csak fizikailag, főleg nem fizikailag. DE én mindig végig gondoltam, hogy ez bizony nekik fájni fog, hibáztatni fognak, én leszek a szemükben a szar,szemét és a többi, ennél százszor cifrább bókokkal is illetek. Tudtam, hogy mi fog következni, vállaltam is érte a felelősséget, sőt igyekeztem elvinni maximálisan a balhét, főleg ha másik fél esetleg érzelmileg kompromitált volt az irányomba. Szoktam mondani, hogy vastag a bőr képemen és nehéz is megsérteni és mivel vállalom a cselekményeim következményeit, így ezt is. Fárasztó? Nehéz? Megterhelő? Igen, sokszor letenném ezt a lantot is, hagynám az egészet a fenébe, aztán szenvedjen ahogy akar. A sértettek szerint így is teszek, de azt nem gondolja végig egyik sem, hogy pl.: az összes sérelmük, sirámuk, vélt vagy valós bánatuk végighallgattam, ott voltam, segítettem, cserébe kb semmit nem kértem soha, vagy semmi olyat, amit nem kaptak kamatostól vissza. Mondhatja most a kedves olvasó, hogy ez baromság, de erre csak annyit mondok, gondold nyugodtan végig, hogy te mennyit raksz egy-egy kapcsolatba és mit kapsz a másiktól vissza.
S mégis miköze ennek a hazugsághoz? Hányszor hazudtad, hogy nem ért, nem szeret, nem akar, te nem voltál neki elég jó? Pedig ez nem ezen múlik, egyszerűen van, hogy a másik embert más hova húzza szíve, a lelke, a vágyai... Az ember már csak ilyen, egyszerű ösztönlény, néhány kivételtől eltekintve, de ők többet szívnak ebben az életben
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)